Fesztiválsziget - Esztergom 2017

RUGBY CLUB HOTEL NAGY DUNA SÉTÁNY ESZTERGOM

 

A 2017-es Lampionos felvonulás helyezettjei és különdíjasai:

1. hely: Szent Erzsébet iskola, 18-as rajtszám

2. hely: Suzuki. 23-as rajtszám

3. hely Géza fejedelem iskola (Géza sárkánya), 10-es rajtszám

Különdíjasok:

A Szent Korona - Pázmány Péter Egyetem Óvó és Tanítóképző Tanszék hallgatói és tanárai, 21-es rajtszám

Repülő esernyők - Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium 5.a osztálya, 9-es rajtszám

Unix Esztergom, 31-es rajtszám

Szervezői köszönetnyilvánítás

A 2017-es évben 30 egység 230 fővel vett részt a Lampionos felvonuláson. Köszönjük a lelkes felvonulóknak, hogy a hihetetlenül ötletes installációikkal emlékezetessé tették a programot. Évről évre egyre kreatívabb és látványosabb alkotások születnek. Köszönettel tartozunk a rendezvény támogatóinak, továbbá azoknak a stég tulajdonosoknak, akik nagylelkűen felajánlották stégjeiket a felvonulóknak. Külön köszönet az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének, hogy évek óta stabil indulási pontként használhatják a felvonulók a stégjüket. Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a szervezésben és a lebonyolításban résztvevő összes segítő munkáját. Bízunk benne, hogy évről évre színvonalasabb felvonulással szórakoztathatjuk a kilátogatókat.

View the embedded image gallery online at:
http://fesztivalsziget.hu/#sigFreeId4f33e50371

 

PROGRAMOK

Április 29 - Szombat

13.00 Járműkiállítás megnyitója

13.30 Rendőrségi bemutató- közlekedésbiztonsági vetélkedő

14.00 Veterán autós verseny érkezése

15.00 Sétahajózási lehetőség*

16.00 Tolvai Reni

17.00 Star Wars bemutató

18.30 Great Company

21.00 Gáspár Laci

22.00 ComeOnBand

Április 30 - Vasárnap

13.00 Jumping, Kangoo,Zumba,HipHop tánc bemutatók

13.00 Kangoo

13.30 Zumba, Kangoo SR Fitness

14.00 Jumping, Kangoo,Zumba,HipHop tánc bemutatók

14.30 Crazy Dance

15.00 Versenyhajó bemutató

15.00 Sétahajózási lehetőség*

16.30 Half Note City

18.00 Veres Mónika (Nika)

20.00 Szalai Band

20.30 Lampionos felvonulás

21.50 Tűzijáték

22.00 Lampionos díjátadó

22.30 Pál Dénes Trio

utána Szalai Band

Majális

Május 1 - Hétfő

12.00 Ciklon TSE 

13.00 Carmen tánccsoport

13.00 Autó különlegességek klubtalálkozója

14.00 Oszvald Marika

15.00 Sétahajózási lehetőség*

15.30 Kökény Attila

16.30 Rock&Roller

18.00 Járműkiállítás díjátadók

19.00 Tóth Vera koncert

Kiegészítő programok:

- Sétahajózz kedvező áron! A páratlan programot most kivonatos városnézéssel is összekötheted! 2017.04.29 és 2017.05.01 között. Részletek itt..

- Ezen kívül április 29-én és 30-án, valamint május 1-jén 12.00-17.00 óra között a látogatók betekintést nyerhetnek a Vöcsök/Bíbic (vízállástól függően az egyik hajó lesz jelen) típusú szárnyashajó belső tereibe, úgyis mint gépház, utastér és kormányállás.

*Sétahajózási lehetőség: 

Április 29-én és 30-án, valamint május 1-jén 15.00-15.45 között 45 perces sétahajózás lesz Esztergomban! 
Jegyárak: 990,-Ft/fő/felnőtt
Gyerek (2-14): 490,-Ft/fő
2 év alatt ingyenes
A hajó min. 15 fő esetén indul!

Fontos!

A sétahajózáshoz szükséges jegyek a kiállítás területén a Suzuki sátorban az esztergomi TDM standjánál vásárolhatók meg!

Ezen kívül 12.00-17.00 óra között a látogatók betekintést nyerhetnek a Vöcsök/Bíbic (vízállástól függően az egyik hajó lesz jelen) típusú szárnyashajó belső tereibe, úgyis mint gépház, utastér és kormányállás.


 Legnépszerűbb Fesztiválsziget videók egy kattintásra alább elérhetők:

Partnereink

Kapcsolat

PROGRAMOK, KONCERTEKKEL KAPCSOLATOS INFÓK

E-mail: info@fesztivalsziget.hu

Média kapcsolat, együttműködés.

E-mail: fesztivalsziget@gmail.com

HELYSZÍN

Rugby Club Hotel –SZABADTÉRI RENDEZVÉNYTERÜLET

2500 ESZTERGOM, NAGY-DUNA SÉTÁNY 1

www.rugbyclubhotel.hu

Go to top